Verseskötetem: VIRÁGOT SÍR A CSÖND
Kedves Barátaim, kedves Látogatóim!
"Kisded" született!
Megjelent első verseskötetem,melyből átnyújtok egy kis ízelítőt.
Fogadjátok szeretettel!

A képeket TÓTH BÉLA OTTÓ készítette.

Kagylóhéjából kibúvó csönd
Néhány bevezető gondolat Dálnoky Erzsébet – Virágot sír a csönd c. könyvéhez
Miközben Dálnoky Erzsébet gyönyörű verseit, egyéniségét, egyediségét magában foglaló, vibráló líráját olvasom, kívül és belül mélységes csönd, béke és nyugalom vesz körül. Olyannyira érzékelhető ez fizikai síkon is, hogy még a szél is alig lebbenti a függönyt a nyitott ablaknál. Mintha az időtlenség bölcsőjében ringatózva hallgatnám, érezném és élném át a versek segítségével ezt a különös, lélekemelő csöndet, a csöndet, amely a szavakon átszivárog, a csöndet, amely láthatatlan könnyeivel lemossa lelkünkről a távolba révedő régi és új bánatok keserédes porát, a csöndet, amely a széttört álmok tükörfényű szilánkjaiból összerak egy újrafésült álomintarziát, a csöndet, amely úgy ölel át, mint egy szenvedélyes szerető, a csöndet, amely „kagylóhéjából” kibújva simogat, vigasztal és közben virágot sír…
A verssorok fonalán hintázó sejtelmes és misztikus „csöndben”, ahol mélységek és magasságok, repülések és zuhanások katartikus erővel váltják egymást a végtelen térben Ég és Föld között, tárja ki fénykarjait a Nap és árasztja ölelő szeretetét, melegét az Olvasóra, és ülteti el akár még az emberi lélek eddig érintetlenül árválkodó kamráiba is az Égiek által küldött remény boldogító üzenetét.
Olyan mélyreható alkotások ezek, hogy a bennük csodálatosan, kifinomult érzékiséggel megfogalmazott szavak ereje által ajtók nyílnak a sötétben és magányban gubbasztó szíveken. Mindenen áthatol és mindent, mindenkit gyógyít, emel, táplál a megállíthatatlanul áradó, önzetlen szeretet-szerelem EGYség, ami egyrészt Fentről, másrészt az alkotó lelkéből fakad. Ez az isteni-emberi monumentális kompozíció plasztikusan idomul a léthez, a mindennapok helyzeteihez, betölti azt az űrt, ami gátolja a benső tisztulás, a hitbeli erősödés, a lelki emelkedés folyamatát, Hidat képez Ég és Föld között, Isten és Ember között, szinte a krisztusi Kereszt EGYségbe és közösségbe hívó szimbóluma tűnik fel előttünk.
Nem is lehet ez másképp, hiszen már a Vagyok, aki vagyok c. kötetnyitó, bemutatkozó versben, önvallomásban világosan előttünk áll az a harmonikus szellemi-lelki Teljesség, vég- és időnélküliség, amely tulajdonképpen nem más, mint a Teremtő Istennel és az általa megalkotott világgal való tökéletes EGYség.
„Bántás nem érhet,/ már védett vagyok,/ égi szeretet oltalmaz,/ magam is: SZERETET VAGYOK” – fejezi be a fent említett, Vagyok, aki vagyok c. versét, s ezzel az angyalhangon zengő záróakkorddal, „szeretetkulccsal” nyitja ki szívét és nyújtja át annak minden kincsét az Olvasónak.
„Az élet szeretet – add át magad.” ez olvasható mottóként a szép kivitelezésű könyv elején. Szívből, őszintén ajánlom mindenkinek, hogy adja át magát az olvasásnak, ennek a könyvnek, mert ebben a könyvben együtt van az élet és a szeretet, a szeretet, amely egy napon megteremti nekünk, az arra vágyóknak azt az Új Világot, amelyről folyton álmodunk…
Paudits Zoltán
Földanya havának 1. napján
Megjegyzés: A kötet megvásárolható /egyelőre/ Debrecenben a LÍRA Könyvesboltban, és az EZO-BOLTban a Piac utcán....
Eddig 6 komment érkezett
(
)
-
1. A Vándor
2009. 12. 23. 9:55 -
2. István
2009. 12. 23. 23:11Drága Zsóka!
Gyönyörű ez a borító, mint ahogy gyönyörűek a benne lévő versek is, hisz nyomon követtem a másik blogodon , míg elérhető volt.
Gratulálok a szép verseskötethez, remélem hamarosan én is kézhez kapom!
Szeretettel: István -
3. magyardea
2009. 12. 25. 12:44Köszönöm kedves szavaidat, Vándor! Igyekszem! :-))
-
4. magyardea
2009. 12. 25. 12:48Kedves István!
Köszönöm figyelmedet, figyelmességedet drága Barátom!
Remélem hamarosan lapozgatni, "szagolgatni" is tudod! :-) -
5. Éva
2010. 02. 03. 10:00Kedves Erzsi!
Gyönyörű a könyved! Hol kereshetem? Tudod, hogy én messze vagyok!
Puszi, Éva -
6. magyardea
2010. 02. 03. 20:16Szia Drága Éva!
Könyvem még Budapestig /úgy tudom/ nem jutott el. Írj pontos címet, és azonnal küldöm! Ölellek, szeretettel....
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Silány elemlámpával a Földön bortorkálva, s halandóként köszöntöm a Fény jövetelét!
Érkezését kövesse minél előbb egy "kistestvér", hogy csóvában, egyesülve világítsanak a Földünk lassan világtalan Egén!